Polgármesteri köszöntő

Kedves Látogató!

Községünk Önkormányzata nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt Mátyásdomb község megújult honlapján. Isten hozta kedves böngésző, aki vagy akarattal, vagy csak a világ- hálón kóborolva, de meglátogatja községünket akár csak virtuálisan is.

Büszke vagyok arra, hogy mátyásdombi vagyok. Ez a település a szülőfalum, itt lehettem kis- gyermek, itt válhattam felnőtté, és a lakosok bizalma által polgármesterré is.

Az elkövetkezendő időben, ha lehet, még nagyobb lendülettel, mint eddig, azért fogok dolgozni, hogy Mátyásdomb valamennyiünk számára otthonosabbá váljon. Azért dolgozom, hogy itt érdemes legyen megállapodni, családot alapítani, gyermekeket nevelni, tanulni és dolgozni, távlati terveket szőni.

Tudom, hogy a sikert nemcsak akarni kell, hanem dolgozni is kell érte. A községben élők számára akkor tudunk egy élhető települést kialakítani, ha a közös munkában mindenki részt vesz, úgy a képviselő-testület minden tagja, mint a településen élők egyaránt. Csak együtt építhetünk egy jobb, egy szebb, egy otthonosabb települést magunknak, és gyermekeinknek!

A honlapon nézelődve felfedezhetik, megismerhetik Mátyásdomb értékeit, múltját, jelenét. Persze interneten keresztül nem derül ki, hogy községünk lakói kedves, vendégszerető emberek. Szívesen ajánlom ezért mindenkinek, látogassanak el hozzánk, győződjenek meg személyesen róla, ismerjenek meg bennünket.

Az érdeklődők mellett külön szeretettel köszöntöm településünk lakóit, akiknek reményeim szerint segítséget nyújt a megújult honlap információival és új struktúrájával. Szeretném, ha Mátyásdombon mindenki otthon érezné magát, az itt lakók és az ide látogatók egyaránt. Remélem, hogy a községünk iránt érdeklődők sok hasznos információra találnak majd itt, polgárainknak pedig segítséget nyújt ahhoz, hogy a helyi közügyekben még tájékozottabbak, jártasabbak legyenek.

A honlap használatához sok örömet kívánva, üdvözöl minden kedves látogatót:

​Tilhof István
​polgármester

 

Aktuális híreink

2017. szeptember 5. - 11:28

A Fejér Megyei Kormányhivatal munkatársai szeptember 4. napján megkezdik a parlagfüves területek helikopteres felderítését is, a gépjárműves területbejárások mellett. A légi felderítés során a megye teljes területét ellenőrzik a szakemberek.

A földhasználók és földtulajdonosok, valamint a gazdálkodó szervezetek feladata minden év július 1-e után a parlagfű virágbimbó kialakulásának megakadályozása. Nagyon fontos, hogy ezt az állapotot fenn kell...

Tovább
2017. szeptember 4. - 17:24

Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy az étkezési térítési díjak befizetésének

Helye: Kislángi Közös Önkormányzat Mátyásdombi Kirendeltsége Ideje: 2017 Szeptember 13. (Szerda) 8:00-tól 12:00-ig és 13:00-tól 15:00-ig Takács Tiborné ügyintézőnél.

Nagy Tímea Élelmezés vezető

2017. július 28. - 10:30

Értesítem Ügyfeleinket, hogy a Kislángi Közös Önkormányzati Hivatal Mátyásdombi Kirendeltségén a Mátyásdomb Község Önkormányzat Képviselő-testületének 86/2017.(VI.27.) határozata alapján a 2017. évre vonatkozó igazgatási szünetet rendel el.

A nyári igazgatási szünet 2017. augusztus 07.  (hétfő) napjától 2017. augusztus 18. (péntek) napjáig tart. A nyári igazgatási szünet időtartama alatt ügyeleti szintű ügyintézés...

Tovább
2017. július 27. - 15:37

Szeretettel meghívjuk 2017. augusztus 12-én Mátyásdombon tartandó Falunapi Ünnepségekre. Falunapi program